Müller Mónika

A nevem Müller Mónika a Gyermekrohamkocsi Futónagykövete vagyok.

Az alábbiakban bemutatom Neked, hogyan támogassuk együtt a Gyermekroham­kocsit.

A Gyermekrohamkocsi

A Gyermekrohamkocsi a 18 év alatt több mint 45.000 bajba jutott kisgyerek ellátását végezte el, hazánk egyetlen mobil gyermek intenzív osztályaként!

A Gyermekrohamkocsi támogatásodat kéri a következőhöz:
Gyermekmentési és Oktatási Centrum felújításához szükséges eszközök

Gyermekmentési és Oktatási Centrum

Alapítványunk következő nagy fejlesztése az új Gyermekrohamkocsi átadása után, a Gyermekmentési és Oktatási Centrum létrehozása, melynek munkálataihoz hamarosan hozzá is kezdünk. Itt kap majd helyet az új Gyermekrohamkocsi is. A gyermekek sürgősségi helyszíni ellátásán túl, kiemelt célkitűzésünk az oktatás. Az utóbbi években a szakorvosképzés mellett, az alapellátásban dolgozók (házi gyermekorvosok, védőnők, szakasszisztensek) gyakorlati képzésére is nagy figyelmet fordítottunk. Sőt, egyre több alkalommal végeztük laikusok (szülők, óvónők, pedagógusok) felkészítését is a nehéz helyzetekre. Régi nagy álmunk, hogy ehhez megfelelő környezetet, felszerelt előadótermet és az oktatáshoz szükséges professzionális fantomokat biztosítsuk.

Én a Telekom Vivicittá Városvédő Futás versenyen 21 km teljesítésével támogattam a Kicsik gyógyulását!

A mottóm:

Lépésről-lépésre, egyik láb a másik után, ennyire egyszerű.

Mi futjuk a kilométereket, miközben Te életet menthetsz!

Adományoddal segítsd Te is a Gyermekmentési és Oktatási Centrum felújításához szükséges eszközök megvásárlását a Gyermekrohamkocsi számára!

Hogyan adományozhatsz?

Az általad választott összeget, kérjük, utald át a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány számlaszámára:

CIB BANK 10700079-26823100-51100005

A közleményben írd oda, hogy Müller Mónika.

Miért vállalom mindezt?

Negyedik éve futok rendszeresen, három éve indulok különböző amatőr futóversenyeken. Még nagyobb motiváció és öröm számomra, ha mindezt jótékonysági céllal is tehetem. Nagyon szeretem a gyerekeket és összeszorul a szívem, ha bajbajutott apróságokról hallok, vagy olvasok. Ha mégis megtörténik a baj, nagyon fontos, hogy a kicsik az első perctől a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. Ezért örültem a Gyermekrohamkocsi felhívásának, mert a hozzájuk érkező adományok valóban a legjobb helyre kerülnek.

Köszönjük, hogy Te is segíted a Gyermek­roham­kocsi munkáját!

U.I.
Ha érdekel, akkor itt megnézheted a többi Futónagykövet felhívását is.