A nevem Cseh András a Gyermekrohamkocsi Futónagykövete vagyok.
Az alábbiakban bemutatom Neked, hogyan támogassuk együtt a Gyermekrohamkocsit.
A Gyermekrohamkocsi a 25 év alatt több mint 56.000 bajba jutott kisgyerek ellátását végezte el, hazánk egyetlen mobil gyermek intenzív osztályaként!
A Gyermekrohamkocsi támogatásodat kéri a következőhöz:
Gyermekmentési és Oktatási Centrum felújításához szükséges eszközök
Alapítványunk következő nagy fejlesztése az új Gyermekrohamkocsi átadása után, a Gyermekmentési és Oktatási Centrum létrehozása, melynek munkálataihoz hamarosan hozzá is kezdünk. Itt kap majd helyet az új Gyermekrohamkocsi is. A gyermekek sürgősségi helyszíni ellátásán túl, kiemelt célkitűzésünk az oktatás. Az utóbbi években a szakorvosképzés mellett, az alapellátásban dolgozók (házi gyermekorvosok, védőnők, szakasszisztensek) gyakorlati képzésére is nagy figyelmet fordítottunk. Sőt, egyre több alkalommal végeztük laikusok (szülők, óvónők, pedagógusok) felkészítését is a nehéz helyzetekre. Régi nagy álmunk, hogy ehhez megfelelő környezetet, felszerelt előadótermet és az oktatáshoz szükséges professzionális fantomokat biztosítsuk.
Én a Telekom Vivicittá Városvédő Futás versenyen 7 km teljesítésével támogattam a Kicsik gyógyulását!
A mottóm:
Fussunk, fussunk, szaladjunk! :-)
Mi futjuk a kilométereket, miközben Te életet menthetsz!
Adományoddal segítsd Te is a Gyermekmentési és Oktatási Centrum felújításához szükséges eszközök megvásárlását a Gyermekrohamkocsi számára!
Hogyan adományozhatsz?
Kérem, hogy az általad választott összeget bankkártyád vagy PayPal számlád segítségével küldd el a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány részére.
A kifizetés céljához írd be, hogy Cseh András
.
Ha számodra megfelelőbb, akkor adományodat át is utalhatod az alapítvány számlaszámára:
CIB BANK 10700079-26823100-51100005
A közleményben írd oda, hogy Cseh András
.
Miért vállalom mindezt?
Szerencsére még sohasem kellett igénybe venni a Gyermekrohamkocsi szolgáltatását, de két gyermekes apukaként át tudom érezni ennek fontosságát. Amikor szeretteink bajba kerülnek minden perc óráknak tűnhet a segítség megérkezéséig. Fontosnak tartom, hogy ezek a percek tényleg csak percek maradjanak és a szakszerű segítség gyorsan érkezzen. Ha ezt a segítségnyújtást támogathatom ilyen egyszerű módon, akkor miért ne tenném? Megtiszteltetés számomra, hogy a csapat tagja lehetek. Köszönet érte! :-)
Köszönjük, hogy Te is segíted a Gyermekrohamkocsi munkáját!
U.I.
Ha érdekel, akkor itt megnézheted a többi Futónagykövet felhívását is.