Miért vállalom mindezt?

A sport és az én közös történetem akkor kezdődött, amikor felvettek egy általános iskola sporttagozatára. Akkoriban a futás műfaja nem tartozott az erősségeim közé sokkal inkább a csapatsportokkal kötöttem barátságot. Ezzel egyidejűleg gyerekként kénytelen voltam én is, mint minden kisgyerek alkalmanként találkozni a doktor bácsikkal és nénikkel. Rólam már elég korán kiderült, hogy különös viszonyom van minden olyan dologgal, ami az emberi testtel és a doktorokkal kapcsolatos, értsd már egy tű vagy egy röntgen gép láttán is elájulok. Ez sajnos még most felnőttként sem változott semmit, miközben a futással valahogy sikerült közeledni egymás felé. Amíg az orvosokkal való viszonyomat tovább nehezíti, hogy a két gyermekem közül az egyik örökölte az ájulás művészetét, addig a futás terén több olyan impulzus is ért, hogy most már kezdődő barátságról beszélhetek. Ennek a baráti viszonynak a kialakulását két dolog segítette az egyik, hogy ez az a sport, ami az ajtón kilépve család és munka mellett is bármikor művelhető. A másik, ami pedig külön lökést adott, amikor egy általános iskolai osztálytárs és egyben most már az egyik leglelkesebb Futónagykövet, tavaly a lefutott kilométereit pénzre váltva segített a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak felszerelésre gyűjtve. Az idei évben így én is büszkén csatlakozom egy olyan csapathoz, ahol egyszerre futunk a Gyerekekért, a Mentősökért és persze nem utolsó sorban képviseljük mindazokat a támogatókat, akik átutalásaikkal segítik a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkáját.

Köszönjük, hogy Te is segíted a Gyermek­roham­kocsi munkáját!

U.I.
Ha érdekel, akkor itt megnézheted a többi Futónagykövet felhívását is.