A nevem Horváth Norbert a Gyermekrohamkocsi Futónagykövete vagyok.
Az alábbiakban bemutatom Neked, hogyan támogassuk együtt a Gyermekrohamkocsit.
A Gyermekrohamkocsi a 25 év alatt több mint 56.000 bajba jutott kisgyerek ellátását végezte el, hazánk egyetlen mobil gyermek intenzív osztályaként!
A Gyermekrohamkocsi támogatásodat kéri a következőhöz:
Gyermekmentési és Oktatási Centrum felújításához szükséges eszközök
Alapítványunk következő nagy fejlesztése az új Gyermekrohamkocsi átadása után, a Gyermekmentési és Oktatási Centrum létrehozása, melynek munkálataihoz hamarosan hozzá is kezdünk. Itt kap majd helyet az új Gyermekrohamkocsi is. A gyermekek sürgősségi helyszíni ellátásán túl, kiemelt célkitűzésünk az oktatás. Az utóbbi években a szakorvosképzés mellett, az alapellátásban dolgozók (házi gyermekorvosok, védőnők, szakasszisztensek) gyakorlati képzésére is nagy figyelmet fordítottunk. Sőt, egyre több alkalommal végeztük laikusok (szülők, óvónők, pedagógusok) felkészítését is a nehéz helyzetekre. Régi nagy álmunk, hogy ehhez megfelelő környezetet, felszerelt előadótermet és az oktatáshoz szükséges professzionális fantomokat biztosítsuk.
Én a SPAR Budapest Maraton versenyen 42,195 km teljesítésével támogattam a Kicsik gyógyulását!
A mottóm:
Minden valamirevaló embernek vannak jó gondolatai, jó ötletei és jó szándékai, de csak igen kevesen fordították le ezeket valaha is tettekre
Mi futjuk a kilométereket, miközben Te életet menthetsz!
Adományoddal segítsd Te is a Gyermekmentési és Oktatási Centrum felújításához szükséges eszközök megvásárlását a Gyermekrohamkocsi számára!
Hogyan adományozhatsz?
Kérem, hogy az általad választott összeget bankkártyád vagy PayPal számlád segítségével küldd el a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány részére.
A kifizetés céljához írd be, hogy Horváth Norbert
.
Ha számodra megfelelőbb, akkor adományodat át is utalhatod az alapítvány számlaszámára:
CIB BANK 10700079-26823100-51100005
A közleményben írd oda, hogy Horváth Norbert
.
Miért vállalom mindezt?
Egy kedves ismerősöm útján találkoztam a lehetőséggel, hogy futással támogatni tudom ezt a fantasztikus kezdeményezést, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot. A Spar futófesztiválon életem első hivatalos maratonját fogom futni. Úgy gondoltam legyen ez igazán emlékezetes és hasznos másoknak is nemcsak nekem. Úgy érzem - mint ahogy a mottómban is benne van - a jó szándék csak akkor ér valamit, ha tettekkel is párosul. Tegyünk hát érte, hogy minél több rászoruló gyermek kaphasson segítséget az alapítvány által, támogassa mindenki lehetősége szerint a Gyermekrohamkocsit. Köszönöm!
Köszönjük, hogy Te is segíted a Gyermekrohamkocsi munkáját!
U.I.
Ha érdekel, akkor itt megnézheted a többi Futónagykövet felhívását is.